Idegenforgalmi látnivalók
Csukás Színház- Balatonszárszó, 2 km
Balatonszárszó kulturális életének kiemelkedő színtere a Csukás Színház. Az épületben az 1970-es évek végétől 2004-ig kertmozi működött, sok más balatoni nyaralóhelyhez hasonlóan a nyaralóközönség és a lakosság szórakoztatására. 2011-ben jött létre a Csukás Színház, amely egyedülálló kulturális attrakciót képvisel a déli parton. Alapvetően a gyermekközönség igényei határozzák meg a repertoárt, általában zenés mesejátékokat, sokszor a Csukás életműhöz kapcsolódó meséket vonultat fel.
József Attila Emlékház- Balatonszárszó, 2 km
A balatonszárszói ház, ahol a tragikus sorsú költő, életének utolsó hónapját töltötte. A mai József Attila utcában álló épülettől csak két perc a vasútállomás, ahol a tehervonat halálra gázolta a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjét. Az egykori Horváth-panzió ma emlékház, benne egy izgalmas kiállítással. A két perc sétára lévő vasútállomás melletti parkban áll a költő szobra. Az emlékház után érdemes lesétálni a monumentális "versvonat-kreatúrához", melynek fenyegetően magasodó felépítményéről verssorok olvashatóak ki.
Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó – Balatonföldvár, 4,7 km
A Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó Balatonföldvár egyik különleges látnivalója, amely egy hajó alakú épületben kapott helyet, árbóca a magyar tenger legnagyobb épített kilátója (25 méteres magass). A 40 méteres magaspartnak köszönhetően majdnem 70 méter magasról csodálhatjuk meg a gyönyörű panorámát. Balatonakarattyától akár Keszthelyig is elláthatunk. A Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó bejárata mellett kapott helyet a "Skála", Bujtor István legendás hajója. Ez a hajó már számos filmben szerepet kapott.
Fehérkő vára, Kereki , 16,6 km
Az erdővel körülvett magaslaton álló várat mély árok és meredek sánc öleli körbe, ezért 2022-ben biztonságos fa járdát építettek mellé, amelynek része egy kilátóterasz is. Bár a növényzet miatt tágas panoráma erről sem nyílik, a kőröshegyi völgyhídra jól rálátunk, és a Balaton csillogó pászmáján túl felsejlik a Tihanyi-félsziget is, tetején a bencés apátság jellegzetes tornyaival. A főleg téglából és kevés kőből álló vár első okleveles említése 1336-ból származik. A századok során több birtokosa is volt. Számos kisebb-nagyobb ostromot élt meg, például 1490-ben, amikor az országba betörő Habsburg Miksa főherceg katonái kirab olták és felégették az akkor a Báthoryak kezén lévő épületet. 1544-ben az akkor már egyébként is korszerűtlennek tartott erődítményt a magyar katonaság felrobbantotta, hogy a törökök ne foglalhassák el. A 18-19. században a vár tégláit és köveit környékbeli építkezésekhez hordták el, például a kereki templomhoz is felhasználták azokat. A rom megmentésére az 1960-as évek elején került sor: a várral foglalkozó régészek szerint az utolsó pillanatban. Ekkor történt meg a terület egy részének régészeti feltárása és a még álló falak megerősítése. A legtöbb leletet (például korabeli pénzérméket, fegyvereket és serlegeket) egy 15. századi szemétgödörben találták. A várfalban még ma is látható egy kőbe vésett arc, de előkerültek díszes kályhacsempék is, amiből arra következtettek, hogy valószínűleg előkelő kialakítású termek lehetettek az épületben valaha.
Kőröshegyi Levendulás, Kőröshegy, 7,5 km
A 2012-ben alapított kőröshegyi Levendulás, Magyarország legnagyobb látvány levendáriuma. Egész évben sok szeretettel várják az érdeklődőket – kutyával együtt – minden levendulaimádót, virágkedvelőt, felfedezőt, nyaralót, túrázót, és azokat, akik saját kézzel aratott balatoni levendulával díszítenék otthonukat! A birtok tavasszal tulipán- és nárciszvirágzás idején, nyáron levendulavirágzáskor látogatható!